notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

24 óra alvás nélkül

hirdetes

Mi történne, ha teljesen kiiktatnánk életünkből az alvást?

SFV

A szakértők szerint egy felnőtt napi 7-9 óra alvást igényel minden nap. Bizony, mindennap. „A hétvégén majd kialszom magam” mondatot felejtsük el: az elveszett alvásórákat nem lehet utólag pótolni. De pontosan mi történik velünk, ha nem alszunk?

36 óra alvás nélkül

A 21. századi ember sok esetben megrögzötten figyel egészségére. Appokkal követjük nyomon, mennyi vizet fogyasztunk, szorgalmasan naplózzuk (és posztoljuk) mennyit mozgunk, kétszer is meggondoljuk, hogy mit eszünk, de az alvás fontosságát legtöbben még mindig nem vesszük eléggé komolyan. Pedig az alvás alapvető biológiai igényünk, ezért ha nem vagyunk képesek megfelelő mennyiségben és minőségben pihenni, annak hiányát kellemetlen, egyre súlyosbodó tünetekkel jelzi szervezetünk.

Mi történik, ha keveset alszunk?

A Healthline cikke szerint az alváshiány gyengíti az immunrendszer működését, vagyis egy idő után csökken a szervezetünk védekezőképessége, emiatt könnyebben betegedhetünk meg. Napi öt óránál kevesebb alvás fokozza a szívinfarktus és agyvérzés, valamint a mell-, a vastagbél- és a prosztatarák esélyét is. Fontos megjegyeznünk, hogy a túl sok alvás is rossz hatással lehet a szívműködésre. Emellett gyengül a koncentrációnk, romlik a rövidtávú memóriánk, csökken a libidónk, könnyebben hízunk, és a cukorbetegség kialakulásának kockázata is növekszik. Arról nem is beszélve, hogy az alvás hiányát a külsőnk szintén megsínyli.

Mi történne a szervezetünkkel akkor, ha teljesen kiiktatnánk életünkből az alvást? Erről mesélt az Everyday Health-nek Scott Kelly amerikai veterán, akinek bőven volt része abban, hogy milyen is huzamosabb ideig ébren maradni.

24 óra alvás nélkül

A katona az első 24 órás alváshiánynak – vagyis, ha egy napos szolgálat után pihenő nélkül újabb bevetésre kellett mennie – még nem érezte különösebb hatását. (Ám itt vegyük figyelembe, hogy esetében a kialvatlanság negatív hatásait a stressz miatti magasabb adrenalinszint sokszor csökkentette.) A hétköznapokban egy átlagos ember számára 24 órányi alváshiány olyan, mintha véralkoholszintje 0,1 százalékos lenne. Nehezebben hoz döntéseket, romlik a memóriája, valamint a kéz és a szem koordinációja. Kevésbé hatékonyan halad feladataival, nem tud koncentrálni, és a hangulata ugyancsak megváltozik: sokkal érzékenyebbé, ingerlékenyebbé válik.

hirdetes

36 óra alvás nélkül

Szervezetünk 36 óra alváshiány után kezd el valóban veszélybe kerülni. Emelkedik a vérnyomás és megbolondul a hormonháztartás, ami hatással lesz a hangulatunkra. Kelly a fronton is tapasztalta a komolyabb mellékhatásokat: zúgott a feje, sokszor nem tudott normális válaszokat adni a neki feltett kérdésekre, és elmondása szerint néha automatikusan robotpilóta üzemmódba kapcsolt azért, mert kimaradtak rövidebb időszakok, amikre egyszerűen nem emlékezett. Sőt, egyszer egy egész bevetés kiesett az emlékezetéből.

hirdetes

48 óra alvás nélkül

Két nap után a fáradtság szép lassan átveszi az irányítást felettünk, és egyre gyakrabban történik meg, hogy egyszerűen kikapcsolja a szervezetünket. Ezeket a kis szüneteket mikroalvásnak nevezzük, ami tarthat egy fél pillanatig, de akár fél percig is. Egy-egy mikroalvás után pedig még sokáig dezorientáltak maradunk. Az ilyen önkéntelen leállásban az a legfélelmetesebb, hogy bármilyen tevékenység közben megtörténhet anélkül, hogy a néhány kimaradt pillanatról tudomásunk lenne.

72 óra alvás nélkül

Három nap alváshiány után a koncentrációnk, motivációnk, percepciónk és más, nagyobb erőfeszítést igénylő mentális tevékenységünk hatékonysága drámaian lecsökken. Megjelenik egy újabb, igen ijesztő tünet: elkezdünk hallucinálni. Kelly beszámolója szerint 72 óra után a fák helyén már tisztán ellenséges katonákat látott. Ám a hallucinációknak van egy még félelmetesebb szakasza, amiről több alvásmegvonással kísérletező ember beszámolt: elmondásuk szerint többször volt rá példa, hogy saját magukat látták különböző tevékenységeket végezni környezetükben, egyfajta szellemként.

Lehet-e halálos az alváshiány?

A jó hír, hogy ilyenkor még bőven visszafordíthatjuk a folyamatokat, és egy kiadós alvás után az alváshiánynak nem lesz maradandó nyoma. A nagy kérdés, hogy az alvás tartós megvonásának lehet-e végzetes, akár az életet veszélyeztető következménye.  A válasz nem teljesen egyértelmű. Kétségtelen, hogy az alváshiány által kiváltott tünetek akár halálosak is lehetnek, azonban az kérdéses, hogy maga az alvásmegvonás járhat-e ilyen drámai következményekkel. Az amerikai CIA vizsgált olyan eseteket, melyekben a fogva tartott embereket 11 nap alvásmegvonással kínozták, és meglepő módon nem találtak náluk maradandó fizikai károsodást. Ám az állatkísérletek mást mondanak: 1980-ban a Chicago Egyetemen, patkányokon kutatták a tartós és teljes alváshiány hatásait. Az eredmény kegyetlen volt, mivel az állatok 32 napnyi alvásmegvonás után elpusztultak. A kutatók szerint nincs okunk feltételezni, hogy embereknél ez másként működne.

A szakértők szerint egy felnőtt napi 7-9 óra alvást igényel minden nap. Bizony, mindennap. „A hétvégén majd kialszom magam” mondatot felejtsük el: az elveszett alvásórákat nem lehet utólag pótolni. Azzal, hogy néhány órával többet alszunk hétvégén, könnyen felboríthatjuk biológiai óránkat, több kárt okozva, mint hasznot. Vagyis a legjobb, ha mindennap ugyanannyit és leginkább ugyanakkor alszunk.


 

Forrás: HVG.hu

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Szótár

B2-vitamin

B2-vitamin Riboflavin. Az enzimek a piroszőlősav, zsírsavak és az aminosavak oxidatív... Tovább

Autogén tréning

  A terápiát a XX. század elején Johann Schulz (1884-1970) pszichiáter fejlesztette ki. A... Tovább

Tovább a lexikonra
akaraterő alvás betegség egészség egészséges életmód lelki egészség