Miért vagy folyton beteg?

Miért vagy folyton beteg? Nem tudsz kigyógyulni? Mindig visszaesel a betegségbe..??

vitalzone.hu

A stressz a szervezet reakciója egy olyan traumára, amely fizikai, szellemi, érzelmi lehet. A testben a stressz három alapvető szerkezeti elemet érint: neuront, DNS-t, azaz a test genetikai szubsztrátját és az immunrendszert.

Miért vagy folyton beteg?

Ami a neuront illeti, a stressz blokkolja a neurogenezist, az új neuronokat vagy az új kapcsolatokat. A stressz egy fizikai, vagy érzelmi traumára adott reakció, amely kihatással van az idegsejtek működésére, a DNS-re, illetve az immunrendszerre. A stressz például blokkolja az idegsejtképződést, aminek következtében idős korban Alzheimer-kór alakulhat ki. A stressz a DNS-lánc megváltoztatásában is szerepet játszik, ezért lehetséges az, hogy stresszes körülmények között valaki hamarabb megöregszik, egyszerűen leépül. Azután ott vannak a kromoszómák végén található "védősapkák", az úgynevezett telomerek. A telomer szerepe, hogy óvja a kromoszómát és megakadályozza, hogy sejtosztódáskor sérüljön a genetikai információ. Ahogy az ember öregszik, a telomerek rövidülnek, szerkezetük gyengül, ami azt üzenheti a sejteknek, hogy hagyjanak fel az osztódással és pusztuljanak el. A stressz ezekre a telomerekre hat, ami rövidíti az élettartamot.

 

Ami pedig az immunrendszer működését illeti, egy 5 perces dühroham, erős stresszhatás akár 5-6 órára blokkolhatja az immunrendszer aktivitását, ami azt jelenti, hogy leáll a limfocita sejtek képződése, így a kórokozók könnyebben bejuthatnak a szervezetbe, ahol betegségeket robbanthatnak ki.

 

Rengeteg előnye van a technológiai fejlődésnek, de a gyorsaság, amivel ez az iparág halad előre, meghaladja a biológiai alkalmazkodó képességünket. A médiából származó rengeteg negatív hírt képtelenek vagyunk feldolgozni, ezek a hatások, mintegy összeadódnak bennünk és nem az egészséges életmódhoz segítenek bennünket.

 

Mit lehet tenni, hogy ezek a stresszhatások ellen hatékonyan védekezni tudjunk?

 

Minden embernek változtatnia kell gondolkodásmódján, és törekednie arra, hogy ne stresszelje a mellette élő embert, mert ha én stresszessé válok, akkor a környezetem is azzá válik. Ha ez sikerül, akkor máris sokat tettünk az egészségünkért, a lelki harmóniánk megteremtéséért.

 

A meditáció, jóga, thai-chi, bármi, ami lecsendesíti elménket, és ezzel érzelmeinket kézben tarthatjuk, nem engedjük úgy elszabadulni. A zen igen jó módszer, amiben elsajátítható, hogy stresszes, felkavaró helyzetekben mintegy külső megfigyelőként nézhetünk rá saját magunkra, hogyan reagál az adott dologra.

 

1. Ismerd fel, hogy stresszes vagy! Ez nem is olyan könnyű ám, mert sokakban egyáltalán nem tudatosul, hogy stresszben élik le az életüket. Szoktassuk hozzá magunkat, hogy figyelmünket rendszeresen befelé fordítjuk, megvizsgáljuk érzelmeinket, tudatunkat lassan átfuttatjuk testrészeinken. Ha stresszesek vagyunk, így felismerjük annak a jeleit. Ez a gyakorlat már önmagában is csökkenti a stressz hatását.

 

2. Azonosítsd a stressz által kiváltott testi válaszodat. A stressz több ezer éves védelmi mechanizmus, ami a túlélést hivatott elősegíteni. Vérnyomásunk megemelkedik, izmaink megfeszülnek, pupilláink kitágulnak, érzékelésünk felfokozódik, emócióink felerősödnek. Egyszerűbben megfigyelhetőek a stresszre adott kívülről is észrevehető reakciók. Vannak, akik mérgesek, izgatottak, lobbanékonyak, agresszívek lesznek, mások viszont visszahúzódnak, távolságtartóak, depresszívek lesznek.


3. Fókuszáld a tudatodat a jelenre! Stressz hatására egy felfokozott emocionális állapotba kerülünk, agyunk tucatszám ontja magából a negatív gondolatokat. Belekerülünk egy stressz spirálba, amely pár perctől pár óráig terjedhet, de akár hosszabb időre (napokra, hetekre) is állandósulhat, azonban a stresszoldás minden helyzetben szükséges. A legfontosabb feladatunk, hogy érzelmeink és gondolataink kontroll alá kerüljenek, melyet teljes figyelmünk jelenbe irányításával érhetünk el. Keressünk egy olyan élményt, egy olyan elfoglaltságot, amely pozitív élményt ad, figyelmünket 100%-ban csakis az érzésre fordítva élhetünk át.

 

4. Végezz egy gyors meditációt, bárhol is vagy. Fókuszáld figyelmedet arra szorongató érzésre, emócióra, amelyet a stressz kiváltott belőled. Legyen az harag, agresszió, félelem, szomorúság, pánik. Teljes figyelmeddel figyeld meg, vizsgáld mint egy kívülálló tudós. Minden más gondolatot zárj ki a fejedből. Hol érzed az érzést a testedben, milyen intenzív, erőssége állandó, vagy változik. Ne ítélkezz, ne kommentálj egyszerűen csak figyelj. A figyelem önmagában is gyógyító erővel bír, már csak ettől a gyakorlattól is enyhülni fog az érzés.

Figyeld meg légzésed. Minden gondolatot kizárva fejedből koncentrálj a belégzésre, majd a kilégzésre. Érezd, ahogy mellkasod süllyed és emelkedik. Ne próbáld meg légzésedet lassítani, csak érezd a lélegzés élményét.

 

5. Keress egy számodra kedves tevékenységet (a környezettől és a rendelkezésre álló időtől függően). Tartsd tudatodat, érzékeidet a jelenben, éld át az élményt és a pillanatot. Ne hagyd, hogy gondolataid elkalandozzanak. A következő példák csak ötletek, mindenkinek magának kell megtalálni azt, ami segít a figyelmet a jelenben tartani és pozitív élményeket ébresztve átélni a pillanatot. Használd érzékszerveidet és teljes figyelmeddel koncentrálj az élményre.

Nézz ki az ablakon, teljes figyelmeddel figyeld meg a fákat, épületeket, formákat, az embereket az utcán. Képzeld el, hogy egy harmadik szemszögből nem csak őket figyeled meg, de magadat is.

Figyelj meg egy növényt, egy virágot, egy állatot. Koncentrálj a formáira, a természet alkotta tökéletes formákra és a harmóniára.

Sétálj egyet a parkban, figyeld meg a természet szépségeit, a madarakat, a színeket. Éld át a pillanatot.

Csukd be a szemedet, teljes figyelmeddel képzelj egy gyönyörű helyet, ahová mindig is vágytál.
Szagold meg kedvenc virágodat, figyeld meg az illatát.
Menj ki a szabadba, lélegezz egy jó mélyet a friss levegőből, egyszerűen élvezd a pillanatot.
Ha lehetőséged van rá foglalkozz kedvenc háziállatoddal, simogasd meg, tölts vele időt.
Öleld át gyermekedet, párodat, érezd a teste melegét, az illatát, teljes érzékeléseddel legyél vele a pillanatban.

Vegyél egy forró fürdőt.

Nagyon lassan, teljes figyelmedet ráfordítva kóstolj meg valamilyen számodra kedves ízt. Csokoládét, egy finom kávét, egy frissítő gyümölcsturmixot.
A hangsúly ez ízlelésen van, figyelj, hogy ez ne fajuljon nassolássá, stresszevéssé.
Fuss helyben, vagy ugrálj, pörgesd fel a metabolizmusod.
Kapcsolj be egy jó zenét és táncolj.
Menj el edzeni!!
Végezz rövid nyújtásokat, jóga gyakorlatokat.
Tegyél egy rövid sétát.
Tegyél be egy lassú nyugtató zenét, teljes figyelmeddel fokuszálj a dallamokra.
Hallgass pár percet a természet hangjaiból, mint pld. tenger morajlása, nyári éjszaka hangjai, a szél süvítése.

 

6. A stressz kiküszöbölésére alapvetően három választási lehetőséggel rendelkezünk.
Megváltoztatjuk a helyzetet, kilépünk belőle, vagy elfogadjuk azt. A stresszforrástól függően ehhez mérten kell a megfelelő lépést megtennünk.
Fontos felismerni, hogy sok esetben maga a stressz nem is magától a stresszforrásból ered, hanem abból, ahogyan az adott helyzetre reagálunk. Ahogyan a helyzet jelentését ‘lefordítjuk’ magunknak. Az, ahogyan gondolkodunk róla lényegesen ronthat, vagy javíthat a dolgokon. Egy más, pozitívabb nézőpont akár teljes egészében ki is küszöbölheti a stresszt.
A gondolatok, amelyek szüntelenül a fejünkben kavarognak, nagyban a mi választásunk eredményei. Ez a választás részben abból adódik, mivel foglalkozunk, mire koncentrálunk szabadidőkben, kikkel vesszük magunkat körül, miről olvasunk, milyen hobbink van. Másrészt bizonyos szintig magunk dönthetjük el, miről gondolkodunk szívesen.
Amennyiben egy gondolat nem tetszik, megszakíthatjuk azt, törölhetjük fejünkből és újrakezdhetjük a folyamatot egy új, pozitívabb szempontból.
Az optimista, pozitív gondolkodásnak sok előnye van, ezek közül az egyik az, hogy legyőzi a kételyt és a legnehezebb helyzetekben is reménnyel tölt el, ezáltal jelentősen csökkentve a stressz hatását.
A valós stresszoldás azonban hosszú távú küldetés, mindennap végrehajtott rutinokat követelnek meg és életünk részét kell képezzék

 

Szerző: Suba Krisztina – Személyi Edző

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
Ennyien olvasták az oldalt ebben a hónapban:
165 635
ENNYIEN OLVASTÁK AZ OLDALT
2019. JANUÁR 1. ÓTA:
860 106
Közösség

Szótár

B7-vitamin

 Neve a német Haut szóból származik (jelentése bőr), mivel hiánya bőrbetegséget,... Tovább

Bazsalikom

Latin neve: Ocimum basilicum L.   Származása, élőhelye   Dél-Ázsiában,... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma: 120

Átlagos értékelés: 4.9

akaraterő alakformálás betegség egészség egészséges életmód egészséges táplálkozás életmód fogyás fogyókúra stressz