notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Több étel is interakcióba léphet a bevett gyógyszerekkel

hirdetes

Ételek, amelyek megváltoztatják a gyógyszerek hatásait

NV

Még ha nem is egy bitangerős gyógyszerről van szó, hanem mondjuk egy sima fejfájás csillapítóról, vagy egy antibiotikumról (amit lassan már cukorka szinten tömnek magukba az emberek), fontos oda figyelni mivel vesszük be, és mit fogyasztunk utána az elkövetkezendő két órában. Vagy ne csodálkozzunk, ha nem hatnak, vagy esetleg nem úgy, ahogy hatniuk kellene.  

Kölcsönhatás gyógyszerek és ételek között

Sokszor az a probléma hogy képtelenség egy- egy gyógyszerre végig próbálni az összes lehetséges reagenst, így megbonyolítja a gyógyszergyártó cégek életét. Nem csak az erős, és komoly problémára szedett gyógyszerek esetében kell fokozottan odafigyelni a reagensekre. Több általánosan és gyakran használt pirulák esetében is felléphetnek nem kívánt reakciók. Nézzünk néhányat ezek közül

Tej és tejtermékek

Sokan nem is tudják, de néhány antibiotikum hatását jelentősen, sőt teljesen képesek megszüntetni a tejtermékek.  A kalciumban gazdag ételek blokkolják az antibiotikumok felszívódását, így azok felhasználatlanul távoznak a szervezetünkből. Természetesen nem tilos, de két tabletta beszedése között lehetőleg teljen el legalább két óra. Továbbá a csontritkulásra szedett gyógyszerek hatását is képes lecsökkenti a kalcium tartalma miatt. 

Brokkoli, karfiol, saláta

A K-vitamin tartalmú ételek kölcsönhatásba lépnek a véralvadás gátló, depresszió ellenes, prakinzonkór ellenes gyógyszerekkel. A véralvadás gátlók hatását ez a vitamin tovább fokozza, amelynek egészségügyi veszélyei lehetnek.

hirdetes

Továbbá ezek az ételek úgynevezett presszor ágenseket tartalmaznak, amik egy bizonyos gyógyszercsoporttal lépnek kölcsönhatásba. Mint például a depresszió ellenes gyógyszerek, vagy a parkinzon kór elleni gyógyszerek.

Normális körülmények között ezek a a presszor kémiai anyagok, amik az élelmiszerekben találhatóak, lebomlanak, a MOA enzim által. Azonban ezek a gyógyszerek különböző MAO gátlót tartalmaznak, így a táplálékkal bevitt presszor anyagok nem bomlanak le. Ezért akaratlanul is túladagoljuk a presszor ágenseket, és ennek számos igen kellemetlen hatása lehet a szervezetünkre. Mint például magas vérnyomásos krízist. Ennek tünete szapora szívverés, fejfájás, kipirulás. Egy ilyen esetben a beteg strokot kaphat és halált is okozhat.

hirdetes

 

Alkohol

Valószínűleg mindenki tisztában van az alkohol hatásával. Leginkább a különböző depresszió ellenes gyógyszerek, nyugtatók esetében a legártalmasabb a hatása. Felerősítik a nyugtatók hatását, illetve tompítják az idegrendszer működését.

Grapefruit lé

A grapefruit lé hatásáról már több tanulmány és orvosi kísérlet is foglalkozott. Egy véletlen folyamán derült ki, hogy a grapefruit lé csökkenti néhány gyógyszer metabolizmusát, mert a bélben lévő enzimek működését visszafogja. Mára már 43 szerről biztosan tudják, hogy kölcsönhatásba lép a grapefruit lével, és negatív értelemben. Ezek között rák ellenes, vérnyomás csökkentő, koleszterin szinte ható gyógyszerek vannak. Sok gyógyszer a gyümölcs hatására túléli az emésztő rendszerünket, azonban így nagyobb mennyiség szívódik fel, mint ami szükséges lenne. Ezek véletlen túladagoláshoz vezethetnek. 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Szótár

K-vitamin

K-vitamin   A természetben két változata fordul elő: fillokinon (K1), amit a zöld... Tovább

Callanetics

  A callanetics egy állás- és tartásjavító torna, hatékonysága abban rejlik, hogy a... Tovább

Tovább a lexikonra
betegség diéta egészség egészséges életmód egészséges táplálkozás