notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Vezes tennivaló listást

hirdetes

A tennivaló lista csak akkor hatásos, ha egy másik listát is vezetünk

vitalzone.hu

Ugyan ezt tudósok még nem bizonyították, de egy fogyókúrás kutatásból kiindulva egy amerikai sikerkönyv szerzője szerint a tennivalókra is ugyanaz a szabály vonatkozik, mint a felesleges kilók leadására.

A tennivaló lista csak akkor hatásos, ha egy másik listát is vezetünk

A fogyókúra sikerességét már 2008-ban vizsgálták abból a szempontból, hogy az étkezésről ki és milyen naplót vezet. Az amerikai kutatás arra jutott, hogy sokkal gyorsabban és több kilót adnak le azok, akik folyamaztosan leírják, hogy mit és mennyit ettek. Laura Vanderkam, a "168 óra: több időd van, mint gondolnád" című sikerkönyv szerzője ebből kiindulva egy másik következtetésre is jutott. Az időmenedzsment egyik szakértője szerint ugyanis a tennivaló listák írását is hasonlóan kellene kiegészíteni, azaz egy olyan listát is vezetni, amelyben azt írjuk le, hogy adott időszakban milyen feladatokat oldottunk meg, mennyi ügyet intéztünk el.

hirdetes


Ahogy a mérleg mellett az elfogyasztott ételek listája, azok mennyisége és minősége is kitűnően mutatja, hogy milyen sikeres egy fogyókúra, úgy az elvégzett feladatok listája is motiváló tényező lehet munkánk vagy éppen tanulás során. "Ha ezeket is lejegyezzük, és megosztjuk munkatársainkkal, akkor annak lehet örülni, meg lehet ünnepeln. Hiszen ha már valami nincs a tennivaló listán, nem jelenti azt, hogy az a feladat ne lett volna fontos." - nyilatkozta a Science of Us-nak Laura Vanderkam.


 

Forrás: HVG.hu

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Szótár

High protein diéta

Fehérjékben gazdag összetételű diéta. Tovább

Szeder

(Rubus fruticosus)   Eredete, élőhelye   A szeder nemzetségen belül a szeder fajok... Tovább

Tovább a lexikonra
akaraterő egészség egészséges életmód életmód lelki egészség