notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

A kávé hatása a szervezetre

hirdetes

Az igazság a kávéról: káros, vagy sem?

T.J.Lora

A rendszeres kávézásról megoszlanak a vélemények. Minden második erről szóló tanulmány, írás eltér az előzőektől, így az átlag kávéfogyasztók már végképp nem tudják, mit gondoljanak. De lássuk a közös nevezőket.

A kávé hatása a szervezetre.

A kávéivás kultúrájának származásáról nincsenek pontos adatok, abban viszont a legtöbb tudós egyetért, hogy a Közel-Keletről, még pedig feltehetően Etiópiából származik. Több történet, legenda is kering a kávébab felfedezését illetően, a legismertebb – az etióp pásztorral és a kávészemeket lelegelő kecskéivel – a XIV. században született. Zarándokoknak köszönhető, hogy ez az élénkítő hatású ital később elterjedt az egész világon.


Európába csak a XVII. században érkezett meg, s nem meglepő módon, az elsősorban vízi kereskedelemből élő Velencében nyílt meg az első európai kávéház. A magyarok az osztrák udvartól vették át a szokást, s meglehetősen gyorsan rabul ejtett minket is a jó erős fekete. De lássuk, melyek azok a tények, amelyekben szinte minden kutató, orvos, és tanulmány egyetért. Lapozz, hogy megtudd. 

A kávé hatása a szervezetre.

Legkedveltebb koffeinforrásunk talán a kávé, melyet elsősorban reggel munka, vagy valamilyen aktív tevékenység előtt szeretünk elfogyasztani. Sokak számára ez hozzátartozik a napi rutinhoz. A koffein először az ideg- és izomsejtek terén lép működésbe, s ily módon meggátolja a fáradtságért felelős, jobban mondva az ezt jelző anyag hatását. Ameddig ezt az úgynevezett adenozint blokkolja, éberségünk fennmarad.

hirdetes

Ne legyenek azonban illúzióink: a koffeintől nem teljesítünk jobban, csupán megnyugtatjuk a szervezetünket vele azáltal, hogy megkapja az adagját, amihez hozzászoktattuk. Éppen ezért fontos, hogy ne szokjunk rá a koffeinre, mert előbb-utóbb emelni kezdjük a napi bevitelt, hogy elérjük ugyanazt az eredményt. S még valami! Nem a koffeinnek, magának a kávénak vannak jótékony hatásai.

Számolnunk kell a negatív oldallal is, mely főleg az ember egészségi állapotától függ. A koffein emeli a vérnyomást, gyorsítja a szívverést, a kávé pedig éhgyomorra fogyasztva meglehetősen káros, hiszen fokozza a gyomorsavtermelést, és vízhajtó is emellett. A kávéivás nem javasolt gyerekeknek, és serdülőkorúaknak, illetve azoknak, akik valamilyen szív-, és érrendszeri betegséggel küzdenek, vagy magas vérnyomástól szenvednek.

A kávé hatása a szervezetre.

Azok számára, akik biztonsággal fogyaszthatják az italt, jó hír, hogy szinte minden tanulmány megemlít néhány betegséget, amelyekkel szemben a kávé (és nem a koffein!), védelmet nyújthat. Ilyenek például a Parkinson-kór, a 2-es típusú diabétesz, a májcirrózis (zsugorodás), valamint a bél-, és májrák. Továbbá megfigyelték, hogy az időskori szellemi leépülést is megakadályozhatja. Ezeket a koffeinmentes kávét fogyasztók esetében is igazolódni látták.

hirdetes

A válasz tehát: a kávéivásnak, ugyanúgy, mint bármilyen más szokásnak, lehetnek előnyei és hátrányai. Tudatosan fogyasztva ezt a többféleképpen is elkészíthető, ízesíthető nedűt, jótékony hatást fog gyakorolni a szervezetünkre. Fontos, hogy ne vigyük túlzásba, tudjuk az idejét, és azt, mikor van rá valóban szükségünk. Ne igyunk kávét lefekvés előtt, s tulajdonképpen, ha nem indokolt, délután három-négy óra után se, mert megterheli a szervezetünket a koffein.

Az ajánlott mennyiség a napi 2-3 csésze. Jó, ha tudjuk, hogy 7g őrleményből készült kávé nagyjából 0,1-0,2 mg koffeint tartalmaz, melynek hatása akár három órán keresztül is tarthat. 1g koffein, ami nagyjából 8-10 csészének felel meg, azonban már nem kívánt tüneteket produkálhat: szédülést, rosszullétet, fejfájást. Aki pedig ennél is több koffeinbevitelt kockáztat meg, az legyen tisztában van vele, hogy 2-4g már izomgörcsöket is okozhat. Éppen ezért, figyeljünk a napi koffeinadagunkra, bármilyen forrásból (kóla, energiaital, tea, kávé, csokoládé stb.) is visszük azt be a szervezetünkbe.   

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes


Szótár

Mozgáskoordináció

  Azon képesség, amely a mozgások végrehajtásának célszerű szabályozását segíti... Tovább

Ánizs

Latin neve: Pimpinella anisum   Eredete, élőhelye   Az Ánizs Nyugat-Ázsiából... Tovább

Tovább a lexikonra