Receptek
Zöldséges ételek
Sült spenót

Hozzávalók:
20 dkg főtt sonka
90 dkg fagyasztott spenót
6 tojás
5 dkg trap.sajt
10 púpos evőkanál zabpehely
2 evőkanál olivaolaj
2 vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
só
bors
szerecsendió
bazsalikom
3 nagyobb paradicsom
3 evőkanál almaecet
bazsalikom
édesítőszer
Elkészítés:
A főtt sonkát és az apró kockára vágott vöröshagymát dinszteljük meg az olajban.
Nyomjuk hozzá a fokhagymát, majd adjuk hozzá a spenótot, és olvasszuk fel (közben kevergessük meg).
A tojást 8 evőkanál zabpehellyel és a reszelt sajttal verjük habosra, öntsük a spenótra,
és az egészet ízesítsük sóval, borssal, szerecsendióval.
Egy sütőlapot béleljünk ki sütőpapírral, szórjuk meg a maradék zabpehellyel és simítsuk rá a spenótos masszát.
Előmelegített sütoben, 200 °C-on süssük kb. 30 percig.
Közben ízesítsük be az almaecetet sóval és bazsalikommal (ha szükséges, akkor édesítőszerrel is), majd ebbe forgassuk bele a karikákra szeletelt paradicsomokat.
Tálalás előtt a lecsepegtetett paradicsomkarikákkal rakjuk körbe a tányérokat,
és az így elkészített „fészekbe” adagoljuk a sült spenótot.
Küldje el ismerősének!

Gyors padlószőnyeg takarítás: 10 perces tippek a hétköznapokra
A padlószőnyeg otthonossá és barátságossá teszi a helyiséget, ugyanakkor könnyen magába zárja a port, az apró szennyeződéseket és a szagokat. A mindennapi rohanásban gyakran...

Hazai cégek, nagy külföldi multik, munkahelyek vidéken? Irány Debrecen!
Debrecen hazánk legnagyobb vidéki városa, vagyis a főváros, Budapest után a számok törvénye alapján is lennie kell itt ennek-annak. Főként munkahelyeknek, na és persze a...

Panorámás otthon előnyei – hogyan befolyásolja a mindennapi életet?
Tudtad, hogy már néhány percnyi kilátás a vízre vagy a zöld tájra mérhetően csökkenti a pulzusod és a stresszhormonszinted? Kutatások bizonyítják, hogy ha a tekinteted a...

Egy sofőr állás kedvező feltételeiről
Az álláskeresés egyik sarkalatos pontja, mikor az adott pozícióhoz tartozó elvárásokat és belépési feltételeket böngésszük. A lista ugyanis sokszor rendkívül hosszú, de...

Nem minden reklám működik – ezek a jó hirdetés ismérvei
Mi teszi jóvá a hirdetést? Ismerd meg a sikeres reklám ismérveit, és tudd meg, hogyan segít a Hotelmentők adwords kampány hoteleknek.

Teljes fogpótlás 50 felett: hogyan válassz, ha nem akarsz kompromisszumot?
Amikor az orvosod azt mondja: „teljes fogpótlásra lesz szükség”, hirtelen rengeteg kérdés merül fel benned. Jogosan. De a jó hír az, hogy ma már nem kell...

Honnan tudjuk, melyik sürgősségire kell mennünk, ha baj van?
Sürgősségi esetben nem mindegy, hova fordulsz. Cikkünk segít eligazodni, mikor kell mentőt hívni, melyik sürgősségire menj, és mire figyelj előre.

Így kapcsolódhatsz ki teljesen a főváros nyüzsgése közepén
Budapest energiája magával ragad, de néha szükség van egy kis lelassulásra. Létezik egy hely, ahol a város lüktetése és a teljes nyugalom tökéletesen kiegészítik egymást,...

5 dolog, amit ne felejts el, ha ételintoleranciával utazol pihenni
Étkezési érzékenységgel élni hétköznap is kihívás – nemhogy utazás közben. Egy kis odafigyeléssel azonban a pihenés is lehet stresszmentes. Az alábbi tippek segítenek...

5 dolog, amit sokan elrontanak kalóriadeficitben
Kalóriadeficitben lenni egyszerűnek hangzik: egyél kevesebbet, mint amennyit elégetsz, és fogyni fogsz. A gyakorlat viszont sokkal árnyaltabb – főleg, ha közben nem akarsz...

Ezeket a dolgokat teheted az egészségedért idén nyáron
A nyár egyszerre lehet felszabadító és kimerítő. A hosszabb nappalok, a melegebb időjárás és a társasági programok sok örömet adnak, de a kánikula, a rohanás és a...

5 budapesti program estére, ha reggel már repülsz vissza
Van az a típusú utazás, amikor az idő kevés, a város viszont túl izgalmas ahhoz, hogy csak aludj benne egyet. Ha üzleti úton vagy Budapesten, vagy egy átszállás előtti estét...