Dió

Latin neve: Juglans regia

 

A közönséges dió délkeletre a Balkántól Délnyugat- és Közép-Ázsiáig, Himalájában és Délnyugat-Kínában is őshonos. Európa és Ázsia egész területén megél.

 

A közönséges dió a diófélék családjába tartozik, talán ez a legismertebb fajtájuk az egész világon. Gyorsan növő, hosszú életű fa, mivel akár több, mint 100 évet is tud élni. 

 

Ágában a bél rekeszes, rügye többnyire kopasz, levele páratlanul szárnyalt, jó illatú, hímes virága barkával a múlt esztendei hajtáson jelentkezik, a termő virág 1-3-ként egyesül, csonthéjas gyümölcs lesz belőle. Legnevezetesebb faja a pompás D. (Juglans regia L.), 12-25 m. magas. Dereka aránylag kurta, a koronája szép, terjedelmes. Gyümölcse gömbölyded, a héja zöld, de fehérrel pontozott, végre megfeketedik. Perzsiából s Közép-Ázsiának felföldjéről származtatják, de Kis-Ázsiába és Görögországba nagyon korán átültették.

 

Most már Európában számos fajtáját termesztik, s Ny.-felé az északi szélességnek 56°, K.-felé pedig 52°-ig terjed. A havason is tetemes magasságban megterem, Svájc É-i részén 800, a déli részén 1100, hazánkban 640-950 m. magasságban gyümölcsözik. Van olajos, csemege, vérbélű, fürtös és óriás (1 dm. hosszú, 7 cm. széles), majd apróbb fajta, keményebb, vékonyabb v. nagyon törékeny héjú fajtája, utóbbit német elnevezéséről cinege-dió-nak is mondják.

 

A D. fanemű részei zamatos ízűek is illatúak. Levele, kérge, főképen pedig a gyümölcshéj főzéséből timsóval barna festéket nyernek, s vele faneműeket, gyapjút festenek. Orleánnal és a kékfa levével az asztalos a diócsávát csinálja. A zöld dióhéjat a vászonfestő és kalapos is szívesen megveszi. Levelének és zöld héjának felforralt leve, ha a lovat bekenjük vele, a csípős legyet, meg a szúnyogot elriasztja; virágából hajfeketítőt csinálnak, a fiatal zöld diót pedig olajba teszik s a haj tartósabb és fényesebb lesz tőle. Éretlen gyümölcsét addig, míg oly puha, hogy erős tűt átszúrhatunk rajta, cukorral bőven keverve befőzik és kedvelik.

 

Cukorral és szesszel dió-likőr lesz belőle. Újabban a száraz D. levelének teájával együtt skrofula és bőrbetegség ellen ajánlják. Magva négy gerezdű; tartalma 50 % kövér olaj (dióolaj). Ez előállítva jóízű, zöldes, illattalan, de hamar megavasodik; úgy használják, mint a mákolajat, v. mint jóízű étolajt. Mivel hamarább szárad, mint a lenmagolaj, olajfestményekhez firnisznek használják. 

 

A fiatal D. fája fehér és puha, a vénebbé barna, kemény, szívós és rugalmas; az európai fák egyik legcsinosabbika és legfinomabbika, gyakran igen szép hullámos vagy márványos rajzok vannak rajta, kissé fénylő, nagyon finoman likacsos, a tükörrostja alig észrevehető; szépen fényezhető, könnyen hasad, szárazon nagyon tartós, ezért bútornak és műtárgyakhoz nagyon keresik; zongorát, puskaagyat is készítnek belőle. Kaukázusból s a persák Gilan tartományából igen sok diófát szállítanak. Nálunk Krassó-Szörény- és Szeben megyében vannak diófa-erdők.