Csalán

Latin neve: Urtica dioica

 

Európában őshonos, Magyarországon mindenhol közönséges, hiszen annyira elterjedt. Nitrogénben gazdag talajt igényel. Nedves talajú erdők, erdők széle, lápos mezők, rétek, mocsarak.

 

Kétlaki, évelő növény. A szára az 50-150 cm magasságot is elérheti. Az egész növényt csalánszőrök fedik, amit ha megérintünk, utána hosszabb ideig csípő, viszkető érzést tapasztalhatunk bőrünkön. Szögletes hajtása mellett kis indák növekednek. A levelek szív vagy lándzsa alakúak, zöld színűek, a szélük pedig fűrészes. A szárak csoportosan nőnek, általában felfelé állnak. 

 

Maggal és kúszó gyökerével szaporodik. A termős virágok kis csomót alkotnak, míg a porzós virág, lógó fűzért képez. A termő virága szétpattan, ráhullik a másikra. 

 

A csalánnak minden részét fel lehetne használni, de általában csak a levelét vagy szárát szokták gyűjteni. A levelet március-április, gyökrét ősszel vagy tavasszal kell gyűjteni. Begyűjtés után kb. két hétig szárítsuk, majd zárt, száraz helyen tároljuk.

 

A következő betegségekre reumatikus panaszok, vizelési zavarok, derékfájás. Ezek mellett javasolják vértisztításra, keringésjavításra, allergiára és méregtelenítésre. A szénanátha jól bevált ellenszere. A népi gyógyászatban derékfájásra úgy használták, hogy szedtek egy csokor friss csalánt, majd a fájdalmas részt megcsapkodták vele. Három egymást követő nap megismételték a folyamatot, három nap kihagyás után pedig, újabb három napig csinálták. Terhesség esetén erősíti a magzatot, de nem szabad sokat fogyasztani belőle, mert méhösszehúzódást okozhat.

 

Főként teaként alkalmazzák a csalánt, de fürdőként is hatásos.

Csalántea elkészítése: 1 nagy teáskanál szárított csalánt kell 2-3 dl forró vízhez adni, rövid áztatás után iható.

Továbbá csalánfőzetet, lábfürdőt, hajmosószert is lehet készíteni belőle házilag.