A kezdetektől...

 Olvasva: 1536 alkalommal


A kezdetektől...

hirdetes

Akkor amikor egyedül maradtam, elhízva, kövéren, úgy éreztem mindenki szánalmat érez irántam és kiszolgáltatott vagyok a körülöttem élők számára. Nagyon rossz hónapok voltak az életemben, mindenki segíteni akart rajtam, illetve nekem, csak senki nem tudta, hogy hogy tegye ezt vagy miben tudná megvalósítani. Aztán egy nap arra mentem haza, hogy anyu egy meglepetéssel várt. Kaptam egy kutyát ajándékba, hogy úgymond "velem, mellettem nőjön fel". Hát ez sikerült, ma már kb. 70 kg a súlya...:-) Aztán a terv az volt számomra, hogy elkezdek futni vele, addig amíg kicsi, de őszintén bevallom sokszor nem volt kedvem....vagyis lusta voltam. És idővel arra is rájöttem, ha valaki azt mondja, hogy neki nincs ideje a sportra, akkor azt nem tudom elhinni. Fél órája mindenkinek van, főleg az egészség érdekében és azért hogy elégedettek legyünk Önmagunkkal. Biztos mindenki most azt gondolja, hogy "Persze te könnyen beszélsz, mert neked sikerült!" pedig nem így van, mert sajnos bennem maradt valahol legbelül a duci lány és én még a mai napig is folyamatosan fogyókúrázom, holott már sokak szerint ennek semmi értelme nem lenne. Nem tagadom nem fosztom meg magam mindentől, amit megkívánok, de erről majd máskor...egyszer a vége fele. Most minden nap adok egy kicsit az életemből, hátha másnak is jól jön!!!!
"Rossz idő nem létezik, csak gyenge akarat."
     Bill Bowerman   

hirdetes
címkék:
A legfrisebb cikkeink
Íme az étrend, ami életek millióit mentené meg a betegségektől

Íme az étrend, ami életek millióit mentené meg a betegségektől

Köztudott tény, hogy az egészségügyi problémák többsége a kiegyensúlyozatlan, rossz minőségű étkezések mellékhatásaként jelentkeznek. Szakértők egyetértenek abban, hogy...

Okok a motiválatlanságra

9+1 ok amiért motiválatlannak érzed magad

Hányszor fordult már elő, hogy elhatároztad magad valami elvégzésére, legyen szó edzésről, vásárlásról, tanulásról vagy a ház kitakarításáról, de végül a kezdeti...

Hasznos tippek a kikapcsolódáshoz

10 tipp a kikapcsolódáshoz és feltöltődéshez

Időközönként mindenkinek szüksége van a kikapcsolódásra, feltöltődésre, egy kis "énidőre". A következőkben adunk néhány hasznos tippet, ha szeretnéd elfelejteni...

Penészes ételt ettem, lehet tőle bajom? Most mindenre választ kapsz!

Penészes ételt ettem, lehet tőle bajom? Most mindenre választ kapsz!

Nagyon sok embertől hallottam már azt, hogy semmit sem szabad kidobni, ha lejár valaminek a szavatossága, azt is el lehet fogyasztani, de még azt is, ami penészes, csak le kell vágni...

Bemutatjuk, hogy hogyan indulhat igazán jól a reggeled

8 tipp, hogy valóban jól induljon a reggeled

Valljuk be, hogy a legtöbbünknek a reggelek nem telnek mindig zökkenőmentesen, hiszen nem olyan egyszerű kipihenten ébredni, és összeszedettnek lenni reggelente. Vannak bizonyos...

Tuti módszer a lapos hasért - Minden reggel húzd be a pocakod!

Tuti módszer a lapos hasért - Minden reggel húzd be a pocakod!

Ma egy nagyon könnyű gyakorlatot mutatunk, amely leolvasztja az úszógumit és bárki el tudja végezni. Eleinte lehet, hogy nehéznek tűnik a gyakorlat, de néhány nap alatt...

Nem fogod elhinni mi történik, ha nem iszol elég vizet! - Te elég vizet fogyasztasz?

Nem fogod elhinni mi történik, ha nem iszol elég vizet!

Miért fontos a 2-3 liter víz elfogyasztása naponta? Ebből a cikkből megtudhatod, ahogy valóban nem babra megy a játék. Szinte hihetetlen, hogy mi fog történni a testeddel, ha alig...

Te is szoktál ilyen foltokat látni? Elmondom, mit jelentenek!

Te is szoktál ilyen foltokat látni? Elmondom, mit jelentenek!

Biztos vagyok abban, hogy már mindenki látott ilyen úszkáló foltot a szeme előtt, azt viszont csak kevesen tudják, hogy mit is jelentenek, éppen ezért utánajártunk ennek az...