Az ember régóta tudja, hogy enni jó, de sokat enni még jobb. Boldogságfalváról meséltek történeteket a középkorban, ahol az étel soha nem fogy el, a szőlőt kolbásszal kötözik, s a búzamezők sült hússal vannak beterítve. Erről szól számos gyerekmese is, a mindent járó malmocskáról, a mézeskalácsházról, kolbászból készült kerítésről, a bőségszaruról.

Ma már azt lehet mondani, ez a régi álom a világ gazdagabbik részében megvalósult. Elérkeztünk Boldogságfalvára, ahol már nem társadalmi kiváltság a változatos étel, a bőséges étkezések és a kövér test. Megváltozott az ételekhez való viszonyulásunk is, már nem az éhezéstől, hanem a túlzott fogyasztás veszélyeitől tartunk. Az önmegtartóztatás ma sokkal nehezebb, mint régen volt, mert az ennivaló olcsó, könnyen beszerezhető. A nyugati jólétben az éhínség réme eltűnt, a gazdag országokban a hiánybetegségeket fokozatosan a túlzott fogyasztás okozta betegségek váltják fel.

Átléptünk a jólét és bőség eddig sosem tapasztalt korszakába, amelyre leginkább a mértéktelenség és a szélsőségesség jellemző: túl sok, túl változatos, túl nagy adag élelmiszerek, extrém testű (extrém kövér, sovány vagy éppen izmos) emberek, és szélsőséges diéták, gyorsételek és készételek.

A kettős vágy

Korunkban egyaránt jelen van a szenvedélyes habzsolás és a fogyás vágya, amely miatt sajátosan tudathasadásos a mai társadalom viszonya az ételhez. Míg a világ egyik felén még ma is éheznek, a másik felén egyre emelkedik az elhízottak száma. Egyre többet fizetünk az újabb és újabb hatástalan fogyasztómódszerekre, miközben egyre többet költünk a túlsúllyal összefüggő betegségek gyógyítására is.

Az evésnek és az étkezésnek ez a sajátosan emberi kettősége megjelenik a mai szépségideálokban is. Amellett, hogy egyre nő az elhízottak száma, a mai kornak a karcsúság és a testi szépség lett a rögeszméje. Érthető is, hogy a soványság kultuszának ez a széleskörű elterjedése és népszerűsége csak egy olyan korban és csak abban a gazdag társadalomban lehetséges, ahol az emberek sokat esznek, vagy legalábbis sokat ehetnek.

A média és a fogyasztói társadalom folyamatosan sulykolja belénk, hogy a külső megváltoztatható és csak rajtunk múlik, hogy megvalósítjuk-e ezeket az ideálokat. A soványsághoz pozitív asszociációk társulnak, elhisszük, hogy aki vékony, az egyben boldog, sikeres és egészséges is. Ezzel párhuzamosan a túlsúlyos személyeket negatív tulajdonságokkal ruházzuk fel, úgy gondoljuk, hogy a tökéletlen test tökéletlen személyt takar. Az elhízottakkal szembeni előítélet ma már olyannyira erős, hogy egy 2006-os meglepő amerikai kutatási eredmény szerint az emberek három évet vagy akár még többet áldoznának az életükből, ha olyan súllyal élhetnének, amilyennel szeretnének.

Az irreális testideál miatt azonban nemcsak a túlsúlyosok, hanem a normális testsúlyú és testalkatú fiatal nők és férfiak is egyre gyakrabban érzik magukat kövérnek, s lesznek evészavarosok, testképzavarosok. Így egyre gyakoribbak az olyan szélsőségesen étkezők, mint az aszkéta anorexiás, a mohó bulimiás, vagy a túlzott tökéletességre törekvő ortorexiás. Tehát egyik végletből a másikba esünk; úgy tűnik, az étellel való mértékletes és tudatos viszonyulás nyitját még nem sikerült meglelnünk.

Forrás: HVG.hu