Személyi edzőnk segít, hogyan állj neki!

Bácskai Balázs

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Elkezdeni a legnehezebb. Azért, mert az első alkalom után fog a legjobban fájni és ezután lesz kedvünk a legkevésbé folytatni, de ha erőt veszünk magunkon és mégis továbblépünk a szaggató izomlázon, egyre könnyebbé fog válni a dolog. 

 

 

Edzőként sokat hallom, hogy „eleget mozgok a munkában”, vagy hogy „estére már nincs energiám mozogni”, de mégis azt mondom, hogy muszáj megtenni az első lépést, akármilyen nehéz is! Nem tagadom, hogy fájni fog és megterhelő lesz, de ez rövid idő alatt átfordul és tapasztalatból mondhatom, hogy a legfárasztóbb munkát végző vendégeim is meglepődve veszik észre magukon, hogy ha valami miatt nem jutnak el edzésre, akkor hiányérzetük támad. Ez azért van, mert az emberi test mozgásra van kitalálva, hiszen az evolúciót tekintve nem sok idő telt el azóta, hogy keményen meg kellett dolgoznunk, sőt esetenként futnunk kellett az élelemért, melegért, biztonságért. 

 

Mára sokan szellemi munkával teremtik elő életük anyagi feltételeit, így jobbára ülnek a kocsiban, ülnek a számítógép előtt, vagy ülnek egy konferencián, ami szintén fárasztó, de egészen máshogy, mint a vadászat, az élelem, vagy a tűzifa gyűjtése. Ilyen életmód mellett nem nehéz összeszedni kisebb-nagyobb zsírpárnákat és hagyni a szervezetet, hogy leépítse az általa szükségtelennek ítélt izomzatot. Ha ehhez még hozzávesszük az ételeink utóbbi évtizedekben bekövetkezett minőségi romlását, egyértelművé válik, hogy miért nem atléta alkatú férfiak és nők jönnek szembe az utcán és miért egyre több az elhízott fiatal. Sajnos tehát a kényelmes életmód velejárója, hogy könnyebben hízunk, és ezzel egyenes az út jó néhány betegséghez, mint például a szív- és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség, az obstruktív alvási apnoe, egyes rákbetegségek, a csont-ízületi gyulladás és az asztma. 

hirdetes

 

 

hirdetes

Ezek elkerüléséhez és sok más pozitív változás előidézéséhez, például a napközbeni stressz hatására felgyülemlett feszültség levezetésére a legjobb módszer ha elkezdünk mozogni. Már az is sokat segít, ha a hétköznapi lehetőségeket kihasználjuk, gondolok itt a lift helyetti lépcsőzésre, vagy ha 10 perc sétára van a bolt, akkor nem muszáj autóba ülni. Esténként TV-zés helyett elmehetünk sétálni egyet, vagy még jobb esetben futni és sok szempontból nagyon ajánlott egy kicsit odafigyelni a sok napközbeni teendő mellett a helyes testtartásra és egy kis nyújtásra. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb mindenki meg tudja találni a neki tetsző és megfelelő mozgásformát, de a saját példámból is okulva, sokat segíthet egy a sportokban jártas személy (edző) segítsége. Ezért is vagyok itt, hogy segítsek hogyan és mit érdemes elkezdeni, ha valaki végre elszánja magát egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb testkultúra megszerzésére.

 

Szerző:

Bácskai Balázs személyi edző

https://www.facebook.com/Bazsibuilding


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
akaraterő alakformálás fitness fogyás

Szótár

Glikémiás index (GI)

A glikémiás index (GI) egy olyan mutatószám, melynek segítségével az élelmiszereket 1-100-ig... Tovább

Aerobik

  Amerikából származó sportág, lényege a zenére végzett testmozgás, amely a test... Tovább

Tovább a lexikonra