Egy nagy kutatás eredménye: nagyon nem mindegy, hova híznak a nők

SFV

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Egy nagyléptékű amerikai kutatás szerint azok az idősebb, egészséges súlyú nők, akik a hasuk helyet a combjukra híznak, védettebbek a szívbetegségektől. A kutatók szerint az "alma alakú" nőknek meg kell próbálnia leadni a hasukból és "körte alakúvá" válni.

A European Heart Journal című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban 2600 egészséges testsúlyú 18 éven felüli nőt vizsgáltak, akiknek testtömeg-indexe (BMI) 18-25 között volt. A résztvevők egy 1990-es évek közepétől folyó nagy amerikai kutatás, a Women's Health Initiative keretében rendszeresen estek át olyan vizsgálaton, amely a testzsírt, az izmokat és a csontsűrűséget mérte fel.


A kutatás megállapította, hogy az "alma alakú" nőknél, akik a hasukra híznak, nagyobb volt a kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának kockázata, mint azoknál a "körte alakú" nőknél, akiknél a zsírpárnák a combjukat és a csípőjüket erősítették.

 

Alma (jobbra) és körte alakú nők (balra) kardiovaszkuláris kockázata

© European Heart Journal


A tudósok korábban is tisztában voltak azzal, hogy a hasi szervek körül felhalmozódó zsír, az úgynevezett zsigeri zsír megnöveli az anyagcsereproblémák, köztük a 2-es típusú cukorbetegség, valamint a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. A kutatók egyelőre nem tudják megmagyarázni, hogy a combon kialakuló zsír miért védhet a szív és érrendszeri betegségektől, de az kiderült, hogy ez a zsír nem okoz problémát a test szerveiben.

hirdetes


Az egészségtelen életmód viszont a középkorúaknál a hasi zsírt növeli. A tanulmányt jegyző Qibin Qi professzor, a New York-i Albert Einstein Orvosi Egyetem tudósa elmondta, hogy a korábbi kutatások azokkal foglalkoztak, akik túlsúlyosak vagy elhízottak voltak. A mostani tanulmány résztvevői olyan nők voltak, akiknek normális volt a testsúlya. Tehát ez az üzenet nagyon fontos:

hirdetes


még az egészséges testsúlyú nőknél is számít, hogy a testük alma alakú vagy körte alakú.


Qi professzor hangsúlyozta, hogy meg kell próbálni a hasi zsírt csökkenteni, és elérni, hogy javuljon az arány, tehát a combon legyen inkább több zsír. Hozzáfűzte, kutatócsoportja most azon dolgozik, hogy megállapítsák, milyen különleges étrenddel vagy testedzéssel lehet ezt elérni. "A jövőbeni kutatások annak feltárására, hogy a testzsír eloszlása hogyan járul hozzá ezekhez a betegségekhez, fontos új módszereket tárhat fel a szívinfarktusnak és a stroke-nak a megelőzésére és kezelésére" – mondta a BBC-nek Sonya Babu-Narayan, a Brit Szív Alapítvány társigazgatója.
 

Forrás: HVG.hu


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
alakformálás egészség egészséges életmód

Szótár

B3-vitamin

B3-vitamin   Nikotinsav, niacin, PP-(Pellegra Preventív) faktor. A niacin a szöveti... Tovább

Biorezonancia terápia

  A biorezonancia terápia az embert körülvevő, emberi füllel, szemmel nem... Tovább

Tovább a lexikonra