Veronika (orvosi)


Latin neve: Veronica officinalis
 

Eredete, élőhelye

Hazája Európa és Nyugat-Ázsia.
Erdőkben, cserjésekben, kerítések mellett, árkokban, utak mellett, erdők szélén él, főként a száraz, de mészkőmentes talajt kedveli.
 

Ismertetése

 

Az orvosi veronika az útifűfélék családjába tartozik. A levelei szőrösek, szürkés-zöld színűek és fűrészesek. A szára sokszor földön kúszó, ezen találhatóak a világoskék vagy lila színű virágai. Ha megérintjük vagy megmozdítjuk a növényt, aprócska virágai könnyen lehullhatnak. Május elejétől augusztus végéig virágzik.
 

Szedése

 

Az orvosi veronika, virágzó hajtását használják gyógyászati célokra, amelyet június-augusztus környékén érdemes leszedni. Azok a leghatásosabb növények, amelyek tölgyfa alatt vagy erdő szélén élnek.
 

Hatása

 

Az orvosi veronikát, már az ókori rómaiak is ismerték. Egyszerűen „minden bajra jó orvosságnak” nevezték, innen maradt meg a mai napig emlegetett neve a „világ gyógyszere”.
 
Amennyire népszerű volt az őseink között, mára egyre kevesebben használják, főleg gyógyászati célokra. Elsősorban emésztőrendszeri-, idegrendszeri problémákra, légúti megbetegedésekre, reumatikus fájdalmakra gyakorol jótékony hatást. Megszünteti a gyomorhurutot úgy, hogy közben segíti az emésztést. A teáját a következő betegségek gyógyítása céljából fogyasztják: köhögés, hörghurut, tüdőbaj, krónikus hólyagbetegség, vesekő, hasmenés. A külsőleg használandó kenőcsöt vagy főzetet bőrbetegségekre, bőrsérülésekre használjuk. Ízületi fájdalmakra is sokszor gyógyír.
 

Felhasználása

 

Teát, krémet és tinktúrát készítenek belőle.
 

Hasznos volt számodra a szótárunk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma: 247

Átlagos értékelés: 4.7


címkék:
Kapcsolódó cikkek
tartós fogyás

30 napos életmódváltás fogyáshoz: így indulj el, ha valóban fogyni szeretnél

A tartós fogyás alapja egy tudatosan felépített, életmódbeli változás. A gyors megoldások gyakran hoznak átmeneti eredményeket, azonban fontos megemlíteni, hosszabb távon...

Fogászati problémák tünetei: rossz lehelet, fáradtság és pattanások

Pattanások, fáradtság, rossz lehelet: lehet, hogy a fogai állnak a háttérben?

Sokan hajlamosak külön kezelni a bőrproblémákat, a kimerültséget és a kellemetlen leheletet, pedig ezek a panaszok időnként ugyanahhoz a forráshoz vezethetők vissza. A szájüreg...

Túlsúly

A pluszkilók nem csak a mérlegen látszanak: a tartásra is hatnak

A súlyfelesleg hatásairól legtöbbször a szív- és érrendszer, a vércukorszint vagy az anyagcsere kapcsán esik szó, miközben a testtartásra gyakorolt hatása sokszor háttérben...

vérvizsgálat és az Alzheimer-kór korai felismerése

Új vérvizsgálat segíthet az Alzheimer-kór korai felismerésében

Az Alzheimer-kór az egyik leggyakoribb neurodegeneratív betegség a világon, amely világszerte több tízmillió embert érint. A legnagyobb kihívás az, hogy a betegséget gyakran csak...

mentális egészség

Mentális egészség: mikor lehet szükség szakemberre és kihez forduljunk?

A mentális egészséggel kapcsolatos segítség sokszor kérdéseket vet fel: „Szükségem lehet segítségre? Kihez érdemes fordulni? Mi a különbség egy pszichológus és...

neurológia fontossága

Neurológia - miért olyan fontos és miért ilyen kevés a neurológus?

A neurológia az egyik legösszetettebb és legfélreértettebb orvosi szakterület. Miközben az idegrendszeri betegségek egyre több embert érintenek, még mindig rengeteg tévhit él a...

Mit árul el rólad a mosolyod?

Mit árul el rólad a mosolyod?

A mosoly az egyik legerősebb nonverbális jelzésünk. Sokszor hamarabb mond el rólunk bármit, mint a szavaink: magabiztosságot, nyitottságot, feszültséget vagy épp...

Sós rágcsálnivaló

Sós rágcsálnivalók okosan – így illeszd be őket tudatosan az étkezéseidbe

A sós rágcsálnivalók évtizedek óta a legtöbb háztartás kedvencei: gyorsak, finomak, és tökéletesen hozzák azt a roppanós élményt, amelyet egy hosszú nap után vagy baráti...

légkondi hiba

5 leggyakoribb hiba a klímáknál, amitől nem kell megijedni

A klímák működése alapvetően megbízható, de mint minden háztartási berendezésnél, időnként itt is előfordulhatnak apróbb hibák. A jó hír az, hogy a legtöbb meghibásodás...

Kozmetikai fogászat

5 probléma, amin segíthet a kozmetikai fogászat

Elszíneződött fogak, ínymosoly vagy letört fogak? A kozmetikai fogászat megoldást nyújt – modern technológiával és természetes eredménnyel.

cirkon korona tévhitek

5 legnagyobb tévhit a cirkon fogkoronáról

A modern esztétikai fogászat ma már olyan megoldásokat kínál, amelyekkel a páciensek nemcsak egészséges, hanem magabiztos mosolyt is kaphatnak. A cirkon fogkorona ezek közül az...

40 felett szakmát váltani? Miért ne?

40 felett szakmát váltani? Miért ne?

Szakmaváltás 40 felett? Lehetséges! Fedezd fel a legjobb lehetőségeket, köztük a MediSafe egészségügyi állásait, stabil háttérrel és támogatással.