Persze csak néhány percre esetleg órára. Ők mégis a fellegekben érzik magukat, s ez a lényeg, azáltal, hogy másokról negatív dolgokat állíthatnak. A forrást sohasem fogjuk megcsípni, így a személyes tisztázásra nincs lehetőség. Aztán az emberek túlnyomó többsége egyébként sem rendelkezik olyan erős gerinccel, hogy szemközt velünk állva elmondja, amit mástól hallott, így megvédeni sem tudjuk magunkat, nagy valószínűséggel.

Az a baj, hogy az irigység és az utálkozás már sokak lelkét mérgezte meg. A megvetés és megalázás lehetősége pedig egyre csábítóbban hat az emberekre. Elvégre „ellenlábasukról” mondhatnak és adhatnak tovább rossz híreket, így állítva másokat a saját oldalukra. Éppen ezért elmondható, hogy egy-egy pletyka terjesztése is hatalmi harc, vagy ha úgy jobban tetszik az erősebb és gyengébb párharca.

Persze az egésznek a gyökere önmagunk szeretetének és értékelésének hiányában keresendő. Mert hiszen, mi végre bántunk másokat? Miért állítunk valósnak vélt dolgokat, vagy mondunk szánt szándékkal hazugságokat, ha nem azért, mert nem tanultuk meg önmagunkat sem szeretni és tisztelni, nemhogy másokat? Ma már az a kevés, aki saját életével foglalkozik a másoké helyett. Mint ahogy az is kevés, aki elégedett azzal, amije van és tudja is azt becsülni.

Vannak, akik sosem fognak minket szívelni, s vannak olyanok is, akiket mi sem fogunk megszeretni. Nem cél és nem is megvalósítható, hogy mindenkivel barátságot ápoljunk. Mégis, mintha az alapvető tiszteletet sem tudnánk/akarnánk megadni már az embereknek. Attól, hogy valakit jobbnak, rosszabbnak, szebbnek, csúnyábbnak, kevesebbnek vagy többnek ítélünk magunknál, még nem kellene alkalomadtán, ha esély adódik rá megalázni.

Suba Krisztina – Személyi Edző