“Nem az számít, mekkorát tudsz ütni, hanem hogy milyen keményen állod az ütéseket, miközben csak mész előre.” – Ez a mondat szerintem sokunkban megmaradt a Rocky című filmből, de talán azok tudják ezt leginkább átérezni, akik már kaptak hasonló pofont az élettől!
Kárpáti Emese neve ismerős lehet mindazoknak, akik egy kicsit is jártasak a küzdősportok világában. Emese nehézsúlyú judósként bebizonyította a lehetetlent!
A legkilátástalanabb helyzetből is képes volt felállni, ráadásul sikertörténetének talán mondhatom, hogy a legmagasabb fokára!
A fiatal sportolók hatalmas motivációja vagy! Hogyan jött a sport az életbe?
Kárpáti Emese: Mindig is mozgékony gyerek voltam, kiskoromban a testvéremet követve mentem az uszodába, így az úszás lett az első komolyabb sport az életemben, amit még Kaposváron kezdtem el. A judora 13 éves koromban váltottam át, - viszonylag későn a sporttársaimhoz képest, akik már kiskoruk óta űzik ezt a sportot- mikor édesapám visszament a bírói vizsgáját megújítani, anyukámmal lekísértük, mert kíváncsi voltam mi ez a sport egyáltalán és megtetszett.
Kaposváron 2013-ig judoztam, ezután Pesten folytattam a tanulmányaimat és a judot is.
Mely eredményeidre vagy a legbüszkébb? Mi volt a legnagyobb sikerélményed a sportkarriered során?
Kárpáti Emese: Nekem erre a kérdésre minidig a legelső „nagyobb” eredményem jut eszembe, mert számomra nagyon meghatározó élmény volt. Az első ilyen az ifjúsági Európa-bajnokságon elért III. helyezés volt. Ez számomra azért ennyire jelentős, mert mikor ezt az eredményt sikerült elérni még csak 3 éve judoztam. A legnagyobb sikerélménynek, azonban az U23-as Európa-bajnokságon elért III. helyezés volt.
Ennek elég mély háttere van, mivel körülbelül kicsit több, mint fél évvel a verseny előtt kiderült, hogy elég komoly hátsérülésem van, a gerincemmel.
Ezután sokat gondolkodtam, hogy mi legyen, de mivel utolsó éves voltam, mindenképpen meg szerettem volna próbálni elindulni a versenyen, amennyiben ez lehetséges, így félév gyógytorna következett. A versenyre nagyjából 3 hónapom maradt felkészülni, a judoba visszaállással együtt. Ez az időszak elég megpróbáltató volt számomra, mind mentálisan, mind fizikálisan, ezért mindig örömmel gondolok vissza rá, hogy ilyen helyzetből is sikerült felállnom és továbbmenni.