5. hét - 1,2 kg

 Olvasva: 1219 alkalommal


5. hét - 1,2 kg


Mérlegelés: 78,5 kg

Újabb sikeres, vidám és egészséges hét eredménnyel. Most már csak türelemre van szükségem. Nem akarom visszahozni a régi rossz szokásaimat, csak erre az egyre kell odafigyelnem, a napi rutinom már beépült, már nem kell annyira odafigyelnem, hogy és mit eszek, már mennek az új jó dolgok maguktól.

A héten még lángost is ettem, de csak egy felet. Tartottam már mindenevő napot is, azt ehettem amit és amennyit csak akartam. A vicces az, hogy a réginél sokkal kevesebbet ettem, csak egy pár falat kenyeret ettem és remekül voltam. Hiába lehetett ennem, nem éreztem szükségét nem kellett lemondanom róla, hanem egyszerűen már nem érdekel annyira mint régen. Azt hiszem kezdek már nem annyira kényszeres lenni az étkezésekkel kapcsolatban. Régen elmékszem pánikba estem ha elmentünk valahova, hogy mit fogok majd enni. Mindig 2-3 szorosan túlbiztosítottam magam, vagy túlettem magam hogy nehogy megéhezzek és ne tudjak enni... Olyan jó hogy ez már csak emlék, tudom hogy így volt, de már nem érzem a késztetést!

Hihetetlen lusta vagyok, és ezért nagyon is szégyellem magam. Az 5 hét alatt egyszer sem sportoltam semmi. Remélem lassan ehhez is megjön a kedvem és megszokom azt is... akkor biztos jobban beidul a fogyás... Viszont nagyon jó, hogy mozgás nélkül is már 5 kilót fogytam igaz hogy 5 hét alatt, de olyan hamar elszállnak a hetek...

A negyedén túl vagyok, már csak 15 kg!

címkék:
A legfrisebb cikkeink
10 egyszerű, laktató, zsírégető vacsora!

Hasi hízás és lelassult emésztés ellen: 10 egyszerű, laktató, zsírégető vacsora!

Mindegyik tele van rostokkal, melyek tisztítják a bélrendszert.

9 érv nőknek a súlyzós edzésre!

9 érv nőknek a súlyzós edzésre!

Félsz a férfiasodástól és súlyzók helyett maradsz a szobabiciklinél? Megmutatom, hogy nem kell aggódnod és milyen előnyöket remélhetsz a súlyzós edzéstől!

Hormon, ami segíti az edzést: Az IRISIN!

Hormon, ami segíti az edzést: Az IRISIN!

HA HIÁNYZIK MÉG EGY KIS MOTIVÁCIÓ, HOGY MIÉRT KEZDJ EL RENDSZERESEN MOZOGNI, NYUGODTAN VEDD FEL A LISTÁRA AZ IRISIN HORMONT. AZ ELMÚLT 3 ÉV KUTATÁSAI FELFEDEZTÉK UGYANIS EZT A...

13 étel, amitől izmosabb lesz a feneked!

13 étel, amitől izmosabb lesz a feneked!

HETEK, TALÁN HÓNAPOK ÓTA EDZEL, MÉGSEM LESZ FORMÁSABB A FENEKED? NEM RITKA A PROBLÉMA, ÉS SZERENCSÉRE TEHETSZ ELLENE! A MEGFELELŐEN CÉLZOTT GYAKORLATOK MELLETT FORDÍTS TÖBB...

Testalaktok, testalak típusok!

Testalaktok, testalak típusok!

1️. EKTOMORF TESTALKAT   Az ektomorf testalkatúak (leptomorf = nyúlánk) alapvetően vékonyak, végtagjaik hosszúak, medencéjük keskeny. Kevesebb zsír van a testükön,...

Így tudsz lefogyni, ha már elmúltál 40 - Legyél vonzó 40 felett is!

Így tudsz lefogyni, ha már elmúltál 40

Egy bizonyos kor felett már nem olvadnak le olyan könnyen a felszedett kilók. Ellenben gyarapítani sokkal könnyebb őket, még akkor is, ha ugyanúgy étkezünk, mint azelőtt. Sajnos...

5 OK, AMIÉRT IGYÁL KÁVÉT EDZÉS ELŐTT!

5 OK, AMIÉRT IGYÁL KÁVÉT EDZÉS ELŐTT!

AZ EMBEREK TÖBBSÉGE KÁVÉVAL KEZDI A NAPJÁT, AZONBAN A LEGFRISSEBB KUTATÁSOK EGYÉRTELMŰEN BEBIZONYÍTOTTÁK, HOGY NEM CSAK A REGGELI ÓRÁKBAN ÉRDEMES FOGYASZTANI A FEKETE NEDŰT.

10 TIPP, HOGY NE FOGYJON EL A MOTIVÁCIÓD!

10 TIPP, HOGY NE FOGYJON EL A MOTIVÁCIÓD!

1️. FOGADJ SZEMÉLYI EDZŐT!   Sokan azt gondolják, hogy személyi edzőt fogadni egyfajta úri huncutság, pedig egy jó edző képes arra, hogy folyamatosan motiváljon,...