notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Figyelj oda jobban te is a testtartásodra, elmondom, hogy miért

hirdetes

Van (test)tartásod?

Számtalan választási lehetőség tárul elénk, ha elindulunk és belevetjük magunkat a bevásárlóközpontok rengetegébe, ahol különféle emberek, különféle céllal érkeznek, de a lényeg ugyanaz: Pénzt költünk. Van aki cipőt vesz, mert ugye kell. Van aki nadrágot, mert kihízta/fogyott, teljesen mindegy. Olyan is van aki, csak egy táskáért indul és sál lesz belőle, meg olyan is aki végül semmit sem vesz. Akadnak olyanok is, akik bármit, bármennyiért.

Figyelj oda jobban te is a testtartásodra, elmondom, hogy miért

Miután meg van az alapdarab vagy a kis kiegészítő, kozmetikai termék, és még sorolhatnánk, felpróbáljuk, alig várjuk, hogy legyen egy esemény, amikor viselhetjük. Ez remek, hiszen általában ekkor jól érezzük magunkat, de az is lehet, hogy semmit nem jelent, mert már képtelenek vagyunk lelkesedni. Megvan, eggyel több oszt’ jól van.

Azonban van egy valami, ami megfizethetetlen, elkerülhetetlen vele járója az emberi létnek: a testtartásod.


Annyi mindent elárul, és olyannyira tönkre tudja tenni a csodálatos ruhakölteményeket, az újonnan vásárolt szetteket, hogy csak na.
Mert van az úgy, hogy hiába minden, mert rosszul indul a napod és igen, nyomatod a pozitív hozzáállást, meg a divatsütit, de akkor sem lesz jobb. Vagy, ha valami fáj. Hát akkor sem arra koncentrálsz, hogy fejtetővel a plafon felé elongálj, ez tény. Csak valahogy túlélni. Ez átmeneti.


De! amikor rendszeresen lesütöd a szemed és lassan közelebb vagy orral a talajhoz és észre sem veszed, hogy „összemész” az nem az igazi. Volt egy időszakom, serdülő kiscsikó koromban, amikor rendszeresen görnyedten jártam. Apukám akkor azt mondta: „Képzeld azt, hogy egy könyv van a fejeden és ne ejtsd le!” Szerencsémre elég sokáig koncentráltam a könyvre, ami aztán beépült és különösebb összpontosítás nélkül maradt a fejemen.

hirdetes

Bár nem a betegségek sorába soroljuk, mégis említést kell tenni a tartáshibákról, ugyanis a nem fiziológiás testtartás rengeteg mozgásszervi és egyéb betegség okozója.
Mily meglepő, hogy kialakulásának legfőbb oka a mozgásszegény életmód, ezért fájhat a derék, hát, nyak. Minden embernek van jellegzetes testtartása, ami általában korrekcióra, tréningre szorul (hanyag tartás,nyerges hát, lapos hát,domború hát,fokozott háti-ágyéki görbület).
Képzeljük el, ha erre a helytelen testtartásra még rásegítünk egy- egy súlyzós vagy egyéb edzés alkalmával. Ezért is lényeges preventíven „kezelni” ezt a területet.

hirdetes

A megoldás

Az izomerő-állóképesség fokozása, izomerősítés, helyes testhelyzet megtanítása, nyújtás és az egyensúlyfejlesztés.
A helyes testtartás gyakorolható, segít a gerinc fiziológiás görbületeinek és az egészséges gerinc megtartásában:

Kiinduló helyzet-> csípőszéles terpesz, a lábfejek előre néznek. A combok,farizmok, hasizmok enyhén megfeszítve, a medence hátrabillent( a fenék magad alá húz), a lapockák zárnak és enyhén lefelé húznak, az áll enyhén behúzva és a fejtetővel felfelé nyújtózunk.

Kívülről nézve is esztétikus lesz az összhatás, lányoknál pedig +egy kosárméret :D Ráadásul a ruha is jobban áll és másképp érzed majd magad. Jobban :)
Nem késő elkezdeni. Sosem, semmit.

Legyen tartásod! Belül és kívül egyaránt.

Szerző: Korpácsi Éva-Személyi edző-korpacsieva.hu

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Szótár

Folsav

A B-vitaminok csoportjába tartozó vízben oldódó vitamin. Rendkívül fontos szerepet játszik... Tovább

A-vitamin

Az A-vitamin szükségletet a vegyes táplálkozás fedezi.   A szükséglet növekedésével... Tovább

Tovább a lexikonra
akaraterő alakformálás