notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Ezt edd edzés után a szervezet és az izmok utánpótlása érdekében

hirdetes

Ezt edd edzés után

FO

A legtöbb emberben él az a szilárd meggyőződés, hogy „edzés után én már nem eszem semmit, hiszen akkor hiába dolgoztam”. Ez viszont téves elképzelés, és ahelyett, hogy jót tennénk vele a szervezetünknek, kifejezetten kárt okozunk vele. Ha ezt be is láttuk már, és szoktunk enni edzés után, akkor sem mindegy mit és mikor. Amiről most szó lesz, az a közvetlenül az edzést követő időszak, ugyanis a szervezet ilyenkor tudja legjobban és leggyorsabban felvenni a hasznosítandó tápanyagokat.

Ezt edd edzés után, hogy a szervezeted is jól legyen

Talán te is pont így gondolod, hogy edzés után már nem szabad enned, pláne nem szénhidrátot. Legfeljebb legurítasz egy fehérje turmixot, mert azt olvastad vagy mondták, hogy az jó, és mindentől mentes és majd szuper módon fogsz izmosodni és formálódni tőle. Azonban tudnod kell, hogy edzés közben az izmaid mikrosérülések sokaságát szenvedik el, és szükség van azok helyreállítására és az energia raktárad feltöltésére.

Sokan elfelejtik, hogy amikor edzenek, hogy az egy megerőltető folyamat a szervezetnek. Ugyanazért fontos a tápanyagok pótlása, tehát a mozgás utáni étkezés, amiért az izmokat is lelazítjuk, lenyújtjuk egy kiadós edzés után. Persze ahogy annak is megvannak a szabályai, hogy mit együnk előtte, úgy arra is, hogy mit érdemes utána.

A megoldás: CUKOR!

Igen, jól látod, valóban cukrot írtunk! Pedig pont ez az, amit kínosan kerülsz és próbálod minden mennyiségben és formában száműzni az étrendedből, ugye? Pedig a cukor a legjobb barátod, ha az edzés utáni kimerült és kiürült szervezetedet szeretnéd feltölteni. Persze nem javasolt a mértéktelen fogyasztása, mi sem azt mondjuk, hogy mától kezdj el cukrot enni cukorral, hiszen az valóban nem egészséges.

De ha edzés után a fehérjeturmixodba teszel egy keveset, azzal még jót is teszel magadnak. Persze nem a sima kristálycukorra gondolok. De egy kis szőlőcukor nem fog megártani. A lényeg, hogy ne ess túlzásba, hiszen grammokban lesz mérhető az amit el kell fogyasztanod.

hirdetes
 

 

Miért olyan fontos a szénhidrát utánpótlás?


Mert edzés után az izmok mint a vákuum, úgy szívják fel a szükséges tápanyagokat. Ezért kifejezetten fontos, hogy ilyenkor, közvetlenül az edzés után pótoljuk gyorsan felszívódó szénhidrátokkal. Mivel ilyenkor az izmaid rengeteg tápanyagot használnak el, főként glikogént, ami ha nem pótolsz megfelelően, akkor az izmaid előbb utóbb saját magukat kezdik el felfalni. Ijesztően hangzik, ugye? Sokkal rémisztőbbnek, mint egy kevés cukrot bevinni a szervezetbe edzés után. Természetesen ha mértékkel fogyasztod, nem kell tartanod az elzsírosodástól. A legtöbben ugyanis ettől félünk, hogy megeszünk két szem szőlőcukrot, és egy óra múlva már esküdözünk, hogy azt bizony látjuk a csípőnkön. Az edzésed után azonban, ha pont annyit töltesz vissza, amennyit a te szervezeted igényel, akkor nem lesz gond.

Miért olyan fontos a szénhidrát utánpótlás?

Mert edzés után az izmok mint a vákuum, úgy szívják fel a szükséges tápanyagokat. Ezért kifejezetten fontos, hogy ilyenkor, közvetlenül az edzés után pótoljuk gyorsan felszívódó szénhidrátokkal. Mivel ilyenkor az izmaid rengeteg tápanyagot használnak el, főként glikogént, ami ha nem pótolsz megfelelően, akkor az izmaid előbb utóbb saját magukat kezdik el felfalni.

hirdetes

Ijesztően hangzik, ugye? Sokkal rémisztőbbnek, mint egy kevés cukrot bevinni a szervezetbe edzés után. Természetesen ha mértékkel fogyasztod, nem kell tartanod az elzsírosodástól. A legtöbben ugyanis ettől félünk, hogy megeszünk két szem szőlőcukrot, és egy óra múlva már esküdözünk, hogy azt bizony látjuk a csípőnkön. Az edzésed után azonban, ha pont annyit töltesz vissza, amennyit a te szervezeted igényel, akkor nem lesz gond.

 

Mégis mennyi az a pont szükséges mennyiség?


A kérdés jogos, és biztos vagyok benne, hogy mindenkit ez foglalkoztat leginkább. A válasz viszont összetett. Sok mindentől függ, köztük az edzésed intenzitásától és fajtájától, az étrendedtől, a testsúlyodtól, az izomtömeged mértékétől. Ahhoz, hogy biztosan ne lődd túl az adagolást, érdemes konzultálnod személyi edzővel, vagy szakemberrel, mivel a cél a tápanyag utánpótlás, nem pedig az, hogy véletlenül fölösleges cukor kerüljön a véráramba és megdobja az inzulinszintedet. A lényeg, hogy ne félj annyira az egésztől, egy kis szőlőcukor nem árt meg, de még használ is!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Szótár

Energia 10-es 20-as 30-as módszer

Ha annyit eszünk, amennyit szervezetünk az életműködésekhez és a mozgáshoz felhasznál,... Tovább

Biorezonancia terápia

  A biorezonancia terápia az embert körülvevő, emberi füllel, szemmel nem... Tovább

Tovább a lexikonra
alakformálás edzésmódok edzőterem egészség egészséges táplálkozás élelmiszer