notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

40 felett edzés

hirdetes

5 edzéstípus 40 felett, amik csodákat művelnek a testeddel!

Sz.F.

Akárhogy is nézzük, még ha az ember korábban rendszeresen is edzett, a konditerem 40 felett szép lassan egyre nagyobb kihívásnak bizonyulhat. Ha évekig ugyan azt az otthoni vagy csoportos edzésrutint végezted, akkor talán észrevetted, hogy az eredmények (és ezzel együtt a motivációd) már nem olyanok, mint azelőtt – ez utóbbi a lassuló anyagcsere számlájára írható.

40 feletti edzésmódszerek

Előfordulhat, hogy izmaid egyszerűen már nem tűrik azokat a megterhelő gyakorlatokat, amik egykor olyan könnyűnek tűntek. Emiatt sem kell magadat okolnod, ugyanis a korral az izmoknak is egyre több időre van szükségük, hogy regenerálódjanak egy-egy edzés után.

Nem hibáztatunk azért, ha ezeket tapasztalva kissé megzuhan a motivációd, azonban emlékeztetnénk, hogy erre semmi okod nincs! Nem hagyhatod, hogy mindez eltántorítson a rendszeres edzésektől, hiszen azok továbbra is rendkívül sokat segítenek egészséged megőrzésében és szervezeted megerősítésében. Például visszafordítják az elhízással kapcsolatos krónikus szövődményeket, fokozzák az önbizalmat, az általános jólétet és szembeszállnak a depresszióval is.

Ha szeretnél valami újat kipróbálni, akkor nézz szét a következő oldalon található edzéstípusok között, amelyek 40 felett is kiváló eredményeket garantálnak (ha elég kitartó vagy!).

40 feletti edzésmódszerek

Alakformálás Zumbával

Szeretnéd kiélvezni a fitneszezés nyújtotta előnyöket, de nem akarod úgy érezni magad, mint akinek edzenie kell ehhez? Az alakformáló Zumba és más táncmozdulatokra alapuló erősítő edzések pont neked valók!

Az alakformáló Zumba edzéseket nem kötik olyan szabályok, mint amikre az ember a legtöbb hagyományos testmozgásnál számítana. Csak követed az edző lépéseit és nem kell a sorozatokkal az ismétlésekkel, vagy az ezek közötti pihenőidők hosszával foglalkoznod. Ez lehetővé teszi, hogy teljesen beleéld magad a mozgásba, a külső tényezők komplett kizárásával.

Egy általános alakformáló Zumba edzés során ugyan azt a tánczenét és egyszerűen követhető koreográfiát kínálja, mint egy hagyományos „Zumbázás”, de hangsúlyt fektet az erőedzésre is. Ezzel megcélozza a combokat, a karokat, és a gyomor tájékán elhelyezkedő izmokat is, amelyek a korosodás során mind hajlamosak több zsírt összegyűjteni. A súlyemelés továbbá az ízületi gyulladásokkal járó fájdalmakat is segít csökkenteni, vagy egész egyszerűen megakadályozza azok kialakulását.

hirdetes

40 feletti edzésmódszerek

Vinyasa Flow jóga

Ha azok közé tartozol, akik szerint a jóga nem elég megerőltető, akkor menj el egy Vinyasa órára. Minden edzés során olyan nyújtásokat csinálsz majd, amelyek semmissé teszik a több évtizednyi íróasztal feletti görnyedést, illetve olyan erőnléti mozdulatokra is számíthatsz, amik segítenek karban tartani izmaidat.

A Vinyasa (ahogy a jógázás általában) a szellemi egészségnek is jót tesz, és a stresszt is enyhítheted vele. A stressz pedig egyre csak nő a korral, ami az immunrendszer gyengülésétől kezdve a depresszióig sok negatív mellékhatást eredményezhet. 

A Vinyasát tehát mindenképpen megéri beiktatni a heti rutinba, de még ha ilyesmire nincs is lehetőséged a közelben, bármilyen jógát érdemes kipróbálni!

40 feletti edzésmódszerek

Barre edzés

A Barre gyakorlatok legfontosabb kelléke egy, a balettezők által használt kapaszkodórúd. Aggodalomra azonban semmi ok, mert a Barre órákon nem táncolni fogsz.

Az edzéseket általában egy kis bemelegítéssel szokás kezdeni, amit néhány könnyű gyakorlat követ – ezek az anyagcseréért felelős izomtömeg megőrzését segítik. A gyakorlatok nagy része a már említett kapaszkodórúd közelében történik. Az edző olyan kevésbé, vagy egyáltalán nem megterhelő mozdulatokat mutat majd, amelyek segítik az izmok megerősítését, illetve javítják az egyensúlyérzéket és a rugalmasságot is – ezek mind különösen fontosak a korral járó fájdalmak és esetleges sérülések elkerüléséhez.

hirdetes

Az edzések általában rugalmassági gyakorlatokkal (amik elengedhetetlenek a mozgékonyság megőrzése érdekében) és a központi izmok megmozgatásával (a lapos hasért és a későbbi fádjalmak elkerülése végett) fejeződnek be.

40 feletti edzésmódszerek

Spinning

Az ideális edzés azok számára, akik szeretnék egész testüket megmozgatni az izmok és az ízületek megterhelése nélkül (mint például futásnál). A spinnelés, vagy spinning edzések az kardió intervallumedzések közé tartoznak.

Ezek az edzések nagy és kis ellenállású, váltakozó sebességű gyakorlatokból állnak. Ez nem csak a szív egészségének tesz jót, hanem a kalóriák elégetésében is sokat segít, méghozzá rövid idő alatt. 

A spinning nagy előnye, hogy nem muszáj mindig illeszkedni a többiek intenzitásához – ha az edzés túl megterhelővé válik, egyszerűen csak csökkentened kell egy kicsit a gép ellenállásán, hogy egy kicsit könnyebben menjen a gyakorlat.

40 feletti edzésmódszerek

Pilates

Ha valaha szereztél valamilyen komolyabb sérülést, vagy tested bizonyos pontjain fájdalmakat érzel, akkor a Pilates torna lehet a neked való edzés.

A Pilates nem csak a gyengébb izmok megerősítését és regenerálódását garantálja, hanem a fájdalmak csökkentésére és megelőzésére is kiváló módszer.

Különösen hasznos azoknak a hölgyeknek, akik szeretnék javítani mozgékonyságukat és erőnlétüket a csípőjüknél, enyhítve ezzel a hát alsó részének fájdalmait.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes


Szótár

Zsírsejt

A zsír kötőszövetként fontos szerepet tölt be az életünkben és a testünkben zajló... Tovább

Citromfű

Latin neve: Melissa officinalis   Eredete   A Közel-Keletről, Kis-Ázsiából... Tovább

Tovább a lexikonra