Valljuk be: nem mozgunk eleget. Sokan megelégszünk azzal a kevés sétával, amit a munkahelyünkig (és a tömegközlekedés során) megteszünk, mondván az is több a semminél. Nagy valószínűséggel mindenkinek jót tenne, ha többet foglalkozna a testmozgással, de kevesen hajlandók rávenni magukat, hogy rendszeresen felálljanak a kanapéról csak azért, hogy egy kicsit felfrissítsék magukat ilyen téren.
Nem kell azonban máris szigorú edzéstervektől rettegni. Már napi néhány extra perc mozgás is sokat változtathat azon, hogy hogyan érezzük magunkat például egy vacsorát követően. A 38 éves Meghan Rabbitt egy személyes kísérlet során megpróbálta kideríteni, hogy milyen hatással lenne a szervezetére, ha a vacsorát követően a kanapé helyett a járdát célozná meg egy röpke 15 perces séta erejéig. Felfedezéseit az alábbiakban olvashatjuk.
1. Kevesebb bort kezdtem inni…
Személyes kísérletem első hetében igen jó kezdésnek örvendhettem egyik legfőbb célomat illetően: kevesebb bort akartam inni. Mivel a vacsora után egyből sétálni indultam, így kénytelen voltam befejezni az egyetlen pohár boromat (ahelyett, hogy az üveggel együtt magammal vittem volna a kanapéra, ahol garantáltan újra és újra töltöttem volna belőle). A sétáim alatt pedig, habár rövidek voltak, mindig megszomjaztam, ezért amikor hazaértem már mindennél jobban vártam, hogy ihassak egy nagy pohár vizet.
2. … és több fagyit ettem
Habár a bortól sokkal egyszerűbben meg tudtam válni, az egyik vacsora utáni sétaútvonalam Boulder legjobb fagyizója mellett vezetett el. Sok éjszaka – főleg az egyhónapos kísérlet első hetében – egyszerűen képtelen voltam ellenállni egy nagy kanál mogyorókrémes csokinak. Ekkor átfutott a fejemen, hogy a vacsora utáni séta csupán egy másikra váltja majd le egyik eddigi rossz szokásomat.
3. Elalváskor és ébredéskor is kevesebb stressz volt bennem
Szerkesztő és íróként mindig valamilyen határidő miatt kell aggódnom, nem beszélve a tennivalók hosszú listájáról, valahányszor felnyitom a laptopomat. És habár egy pohár New Zealand Suavignon Blanc képes eloszlatni ezeket […] némi stressz elkerülhetetlenül visszatér, amint kikapcsolom a TV-t és elmegyek megmosni a fogaimat. Ez gyakran zavaros gondolatokat és szorongást eredményez, miközben a testem könyörög, hogy hagyjam végre abba a dolgok túlagyalását és pihenjek végre egy kicsit.
Az éjszakai sétáim során azonban remek alkalmam nyílt arra, hogy összegezzem mi mindent sikerült elérnem aznap és hogy mit tervezek a következőre, hogy mi mindent kell elvégeznem majd. Az eredmény? Sokkal kevesebb határidőkből adódó szorongást éreztem amikor lefeküdtem, ami pihentetőbb alvást és nyugodtabb reggeleket eredményezett.
4. Sokat javult az emésztésem
A vacsoráimat általában nagyon egészségesre csinálom meg: a spiralizált zöldségek, karfiolrizs, hal és sovány húsok a megszokott ennivalóim. Gyakran mégsem ülök le vacsorázni 8 vagy 9 óráig – még ha az ételek egészségesek is –, ami nem éppen ideális stratégia.
Az evés utáni könnyű mozgás előnyeit kutatási eredményeik is megerősítik: egy 2008-as tanulmány szerint 15 percnyi evést követő séta segítheti az emésztést és a vércukorszintet is javítja, felgyorsítva az étel áthaladását a gyomron.
Az első vacsorát követő sétámon már éreztem, hogy e mögött bizony van igazság. Ahelyett hogy morgó gyomorral feküdtem volna le, ami után azonnal a mosdóba kellett volna sietnem, a vacsora sokkal hamarabb elérte a célját, és így nem éreztem magamat puffadtnak, mielőtt elaludtam. A gyomrom a következő 30 napban is ilyen nyugodt maradt – a séták egyik olyan előnye, amiről nem is gondoltam volna, hogy ennyire meggyőz majd.
5. Okosabban használtam ki a lefekvés előtti időmet
Általában amikor a kanapén ülök, akkor bámulom azokat a New Yorker magazinokat, amiket már rég el szeretnék olvasni; a meditációs párnámat, amire gyakrabban szeretnék leülni; és egy naplót, amit már egy ideje szeretnék elkezdeni. Csak nézem ezeket a dolgokat, elhatározom, hogy egyik éjszaka nekikezdek valamelyiknek, majd elönt egy kis bűntudat, amint visszapillantok a TV-re és újra bámulni kezdem a képernyőjét.
Mindössze három nappal a sétáim elkezdése után azon kaptam magam, hogy egyre jobban vágyom egy kis meditációra azon a párnán, mielőtt még bekapcsolnám a TV-t. Az ötödik éjszakán vettem egy forró zuhanyt, a szokottnál két órával hamarabb lefeküdtem és elolvastam néhány méretesebb New Yorker cikket azokból a magazinokból, amik már három hónapja az asztalomon vártak. Két héttel később gond nélkül sikerült időt találnom a naplóm vezetésére minden éjszaka és egyáltalán nem éreztem a késztetést arra, hogy bekapcsoljam a TV-t.
Egy hónapnyi vacsora utáni sétát követően sokkal tudatosabban használom ki az estéimet. Hogy nézem-e még a TV-t néha? Persze. De gyakran inkább valami hasonlóan pihentető – és sokkal produktívabb – tevékenységet választok magamnak, mint a kanapén való tespedés.
